Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tündér versek

2008.06.21

Kép

 Tudod, hogy mindig veled álmodom,
Tündöklő csillagfény-leány,
Az életem biz' mit sem ér,
Ha nem Te vagy, ki hozzám ér...

Ha rám mosolyogsz, hát rögtön szép a nap,
Mosolyod szép, mint napsugár...
Mi gyümölcsöt érlel fönn a fán,
Nem is lehetsz ember talán...

R.: Tündér léptű, ragyogó virág, nélküled elsorvadok!Tündér léptű, ragyogó virág,... Vagy talán meg is halok...

Tudod, hogy nem sok, amit adhatok,
Szerelmen kívül semmi mást.
Lehet, hogy ennyi épp elég,
Ha nem, hát a szívem elég...

A magány felsebzi a lelkemet,
S nélküled egyedül vagyok...
Szép vagy, szép, mint senki más,
Kívánatos műalkotás...

R.: Remélem, meg is halok...

Lehet, hogy mindez téged megérint,
S könny csordul ki szemedből,
De az is lehet, hogy nevetnél,
Ha végleg elfelejthetnél...

De figyelj, értem ugyan ne aggódj,
Nem kell, hogy viszontszeress...
Boldogságod kincs nekem,
Hát dönts: velem, vagy nélkülem?

A fekete tündér

 Úgy ahogy illett,ahogy kellett,
Tündér állott a bölcsőm mellett,
Csapzott hajú,vasorrú,bánatos,
Fekete arcú,érdes és fagyos,
Fogatlan,
Csupán a szíve égett,mint a katlan.

 

Hivatlan szem hogy meg ne lássa,
Fekete volt a suttogása,
Fekete volt a simogató kéz,
Tán száz esztendős gond!olyan nehéz
Az árnya,
És maró vértől piszkos volt a szárnya.

 

Vigyázott rám úgy ahogy kellett,
A bölcsőm,majd az ágyam mellett,
Hogy ne jöjjenek semmikor elém,
Az aranyhajú,hűvös fogú lény:
Az élet.
És csábítgató,csaló szenvedéjek.

 

Fekete tündér bölcsőm mellett,
Fekete vajúdásban ellett
Megannyi gondot,-sohasem gyönyört,
S így szólt,-a hangja bántott,meggyötört:-
Te árva!
Készülj a csendes korai halálra!

 

Csapzott hajú,vasorrú tündér
a vágyakkal te is el tűntél,
Most körülöttem fáklyatűzben ég
Az élet;vak szemem felnyitva rég.
Most látok;
De hol a vágyak?hol az édes átok?

             Bródy Miksa

 

Kép

Tündérek

 

Árnyas páfrányrengetegben
Egy tündéri hölgyre leltem:
Pókfonál-selyem ruhája
Virágdíszes, s lesi-várja,
 Szálljon le az éj. 

 

Mellette lágy zöld mohára
Fektetve pólyás babácska,
Haja éjfél, hó a bőre,
Vár a hölgy, alkony ha jönne,
 Szállna le az éj. 

 

Ültem csak szavam-szegetten,
Meghökkent-kába fejemben
Az járt, vajon hogy köszöntöm?
S szólt a hölgy: "Ó, kegyes őr Ön,
 míg leszáll az éj." 

 

"Eltévedt Ön", tudakoltam,
"Honos e páfrányvadonban?
Csillag, hold mást ide térni
Lát majd" Mosolyog csak, s becézi
 A tündérbabát. 

 

Szunnyadt a csöpp, vallott a hölgy:
Varázs a Tenger és a Föld.
Súgott bűvös ó igéket.
"Állnak bölcsnek és merésznek,
 ha leszáll az éj." 

 

"Nekem szánta?" Mosolyogva
Csöpp babáját karba vonta.
"Hogyne", mondta, "jutalomnak,
Mert velem várja a holdat
 az égboltra fel." 

 

Megszállt gondolat, seregnyi,
S hallok egy lovast neszezni
Ott a páfrányrengetegben:
"Hallasz-e, én szép szerelmem?",
 Tündérhang kiált. 

 

Tündérúr, venyigemezbe',
Fényes kardot, tőrt szegezve
Tér a páfrány sűrűjébe,
S kihagy a szívem verése,
 Mert nézése zord. 

 

Vak homály, madár se zöngél,
Már a hegy fölébe hold kél.
A magány egyszerre rám szállt.
"Ne féljen, ki jó barátság
Magvát elveti." 

 

A hölgy mosolyogva intett.
Homlokán pántot feszített
Tündökletesen a hold.
"Ugye megjutalmazod?",
 Kérlelte urát. 

 

"Hű őr, barát szív szerint."
"Ők ős ellenségeink!",
Tündérúr szól. S hölgye: "Ő nem!
Páfránybölcsőnk védte hűen!!
 Ura mosolyog. 

 

"Van hát, ki javunk akarja."
Mint messzi harang a hangja.
Gyűrűt ujjáról levesz:
"Már e földhöz hangol ez,
 S varázshoz." 

 

Sápadt köve, mint a hold.
Légen át manó dalolt,
Úr és hölgy nyeregbe hágva
A páfrány közt lóhalálba
 Engem otthagyott. 

 

Mondják, tündér sose jár itt,
De hangjuk fülembe játszik,
Ha páfrány közt pihenek,
Bűvige mind, amelyek
 A hölgytől valók. 

 

Ura gyűrűjét viselem,
S a föld varázst ont nekem.
Úrral, hölggyel elcsevegnem
Jó a páfrányrengetegben
 Titkosan. 

 

Van varázs Nekem bizony van.
Ha a nap leáldozóban,
Föld ereje szívemben,
S tudom, nem bocsát el engem,
 Úr és hölgye, nem. 

 

/D. J. Conway/

 


 

"Éji Tündér táncra perdül
fűzfa ággal körbe kerül
énekel a nádas, rétek
táncot járnak a lidércek
éj lakói éj világnak
felelgetnek mind egymásnak
furcsa hangok, furcsa neszek
tekergőző hínár-kezek...
gyere közénk,
jer, ne félj!
hívunk, várunk,
hozzánk térj!
táncolunk,
jer, ne félj!
megvédelmez
csók, szerelem,
bársony-ajkú
nádas éj
"

 

/Őri István/ 

Kép

Valahol

 

A sötétben elveszni

Egy jelet remélni

Ott nincs azonban más, csak csend

A sikolyom a füledben nem cseng?

A remény az utolsó menedékem

Hogy tudjam, hol vagy, csak ezt kérem

Csak egy dologban vagyok biztos

A szívem magában majd örökké hordoz

 

Valahol megtalállak

A halálom napjáig keresni foglak

De tudnom kell, történjék bármi

Hogy a lelkem az igazságtól fog szabaddá válni

 

A sötétben elveszni

A hazavezető utat keresni

Nem akarok mást, csak ölelni

És soha el nem ereszteni

Lassan már abban reménykedem, hogy fent vagy a mennyben

S így senki nem sebezheti meg a lelked

Gyötrelemben élek, mert még mindig nem tudom

Hol vagy

 

Valahol megtalállak

A halálom napjáig keresni foglak

De tudnom kell, történjék bármi

Hogy a lelkem az igazságtól fog szabaddá válni

 

Keresni foglak, légy akárhol

Ha össze is roppanok a szörnyű tudástól

 

Valahol megtalállak

A halálom napjáig keresni foglak

De tudnom kell, történjék bármi

Hogy a lelkem az igazságtól fog szabaddá válni

 

/Muse fordítása/