Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Malleus Malificarum

2009.07.30

Kép

A lány állt. Szálfa egyenesen, az égre meredő tekintettel, mintha onnan várná a megváltást, de a segítség nem érkezett.

Hátát nyomta a keményfa, keze görcsbeállt az érdes kötél szorításától. Testét ezernyi seb és horzsolás borította. A szégyentől remegő testét ruhaként egy koszos, szakadt, valamikor fehér rongy fedte. Meggyötört arcán egy izzadságcsepp csorgott végig és sós vizével végig marta azt. A lány teste megrándult, ennek következtében csuklójába még mélyebben belevágott a kötél, sóhaj hagyta el a száját.

A téren hatalmas tömeg verődött össze, mindenfelől izgatott csevegés hallatszott, s minden szem egy sovány, kínoktól kábult alakra meredt.

Az emberek széles gyűrűben állták körül a tér közepén elhelyezett farakást, amin egy magasba nyúló, gyalulatlan felületű farúdhoz kötözve egy lány állt. Feleszméletlenül, bódultan tekintett a tömegre, csak annak köszönhette, hogy még mindig a saját lábán állt, hogy a vastag daróc kötél kíméletlenül szorította a fához.

A tömeg felhördült, majd elcsendesedett, egy újabb alak lépett a színre. A meleg idő ellenére is, hosszú, vastag anyagú, fekete talárt viselt. A ruha nyakán, a sötét hatást megtörve, egy fehér négyzet pihent, kezében vastag könyvet tartott. A nép feszült csönddel figyelte, ahogy kimért léptekkel megközelíti a máglyát, majd megáll mellette, és feléjük fordul.

–Itt, – mély zengő hangja végig szárnyalt a téren – ezen a szent helyen, visszük véghez azt a dicső tettet – büszkén nézett körbe a csodálatot tükröző arcokon –, amit megkövetel hitünk és becsületünk.

A nép éljenzésben tört ki, de a férfi egy kézmozdulattal csöndre intette a megbolydult embereket.

–Ő, – gyűlölködve meredt a lányra – a gonosz erőket segítségül hívva elveink ellen fordult, tehát megérdemelt helye a – itt tartott egy kis hatásszünetet, a tömeg visszafojtott lélegzettel várta a szavát – POKOL!

A téren teljesen felborult az eddig is csak félig-meddig uralkodó rend, a tömeg hangosan üvöltözve sürgette a kivégzést, néhányan közelebb merészkedtek a máglyához, hogy saját kezükbe vegyék az irányítást, de őket a pap mellett őrködő alakok elhessegették. Maga a pap kajánul mosolyogva figyelte szavai hatását, majd mikor a béklyói közt vergődő lányra pillantott, arca újra megkeményedett.

Fölemelve kezét jelzett, mire egy alacsony, eddig a máglya túloldalán álló alak sietett oda hozzá. A görnyedt ember átnyújtott egy égő fáklyát és visszaoldalgott a helyére.

A pap meglengette a kezében tartott lángoló fadarabot a feje fölött, ezt észrevéve a tömeg újra csendbe burkolózott.

–Itt az ideje, hogy átküldjük a másvilágra a gonosz e metamorfózisát. – a nép helyeslően felmorajlott, bár a férfi beszéde jóval meghaladta szellemi kapacitásuk mértékét.

A pap, hogy igazolja szavait a máglya felé fordult és fáklyáját a farakás alá csúsztatta. Vele párhuzamban, további négy oldalról, további négy égő farúd bújt a kiszáradt kupac alá, és a lány alatt lévő farakás rögtön lángra lobbant.

A lány bódultan feküdt kényszeredett háttámaszának. Már arra sem maradt ereje, hogy tiltakozzon, amikor a pap fölrótta rá képtelen vádjait. Érezte a füst fojtogató szagát, és ráeszmélt, hogy innen már nincs menekvés.

Gyorsan feltörtek a máglyát pusztító lángok, már nem volt elég nekik a fa, a lány védtelen testét szemelték ki maguknak. Az aranyló tűzcsóvák feltörtek, és forró nyúlványaikkal beterítették a lányt. Erejét teljesen elszívták az utóbbi napok kínzásai és megpróbáltatásai, meggyötört testét a lángok akadály nélkül kezdhették felemészteni.

Erőtlenül felemelte a fejét és a füst-, meg lángfüggönyön keresztül a pap megvető tekintetével találkozott fájdalom teli pillantása. Sokáig meredtek egymás szemébe, a pap, a jóság jelképe és a lány, kit éppen gonoszságért végeznek ki. A férfi elrántotta fejét, mire a lány elmosolyodott. A pap nem bírta, nem tudta állni a lány átható pillantását, hisz mélyen ő is tudta, ártatlan. Inkább belemerült a kezében tartott bibliába, miközben magát győzködte, hogy helyesen cselekszik.

A lány testét megállíthatatlanul nyaldosták a lángok, lehunyt szeméből könnycseppek csorogtak ki, amik a növekvő hőség hatására pillanatok alatt rászáradtak az arcára. A tűz és a füst fojtogató, halálos csöndjén keresztül hallotta a tömeg őrjöngését és az eddig érzett tompa fájdalma csillapíthatatlan dühbe lendült át.

Ez… ez a nép, a családja, a barátai, akik mellett, és akikkel együtt felnőtt, játszott, élt, itt őrjöng, mulat az ő, a társuk, a barátjuk kivégzésén. Fölkapta fejét és megperzselődött haját hátracsapta arcából. Meglátta a papot, amint még mindig a vastag könyvet bújja és motyog. A férfi most felemelte egyik kezét és a homlokát, majd mindkét vállát megérintette mutatóujjával.

A lány arcán most már a gyűlölet jelei is mutatkoztak. A pap… Megrándult a teste és köteleit bosszúra éhesen most először próbálta lefeszegetni testéről, de bárhogy próbálkozott nem sikerült. Kitátott száját hátborzongató sikoly hagyta el, a tűz örökké sóvár lángjai belekaptak arcába, fülébe és valamikor hosszú sötét hajába.

A külső és a belső fájdalomból erőt merítve utoljára körülnézett a téren.

–Flamma…

Égett ajkait rég nem kimondott szavak hagyták el. Végső kétségbeesésében a múlt örökké érvényes tanításaihoz fordult.

–Si quoniam nex…

Nehezen ejtette ki a súlyos szavakat, lélegzete elakadt és hamut köhögve próbált levegőt juttatni égő tüdejébe.

–Necis illud et!

Hangja felerősödve söpört végig a téren és a zsivajgó tömeg is elcsendesedet.

–Impetus…

Az ég megdördült. A lány ebben a szóban lehelte ki utolsó lélegzetét, elernyedt élettelen teste örökre elveszett a lángok sűrűjében.

Az emberek egy pillanatig ledermedtek, majd boldog éljenzésben törtek ki. Fejfedőjüket feldobálva ünnepelték a „gonosz” távozását az ő világukból.

De… örömük elhamarkodottnak bizonyult. A múlt érvényesülése váratlanul érte a boldog tömeget.

A lányt felemésztő tűz, finoman összehúzódott, majd minden előrejelzés nélkül kirobbant és felperzselte a parádézó emberek seregét. A tömeg diadalmas kiáltásait jajveszékelés vette át, ami betöltötte a teret. Az égett hús szag, a halál szaga az egész falut megszállta.

A lány bosszúja hatalmas volt és kikerülhetetlen, és bár magát nem menthette meg, gyilkosai elnyerték méltó büntetésüket.